A programról bővebben:

A Határtalanul! program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése. A program a nemzetpolitikai célt fordítja le konkrét tapasztalatokra, azaz a Határtalanul! a nemzeti összetartozás operatív programja. Keretében magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalásokat szereznek a külhoni magyarságról.


2016 Október.

A Határtalanul program keretében 2010 óta megközelítőleg 100 ezer magyarországi diák vehetett részt a határon túli régiókat célzó tanulmányi utakon, 2016-ban a programra 1,9 milliárd forint állt rendelkezésre. A "Határtalanul" pályázat keretében 875 000 Ft állami támogatás tette lehetővé, hogy 7. osztályosaink megismerhessék Erdélyt. Kirándulásokat a nyáregyházi önkormányzat további 250.000 Ft-tal támogatta.

A kirándulás október 3-a és 7-e között valósult meg. Kiemelt időpont volt ezen október 6-a: a 13 vértanúról Aradon emlékeztünk meg.

A látottakról bővebben egy 7. osztályos diák, Varga Tünde számol be:

Erdélybe Október 3-án indultunk Nyáregyházáról. Néhány rövid pihenő után Nagyváradra érkeztünk, ahol megnéztük a város néhány nevezetességét: a Püspöki palotát, a Székesegyházat, Szent László szobrát, a Kanonok-sort és a nagyváradi várat. Kolozsváron láthattuk Mátyás király szülőházát, majd a Mátyás szobrot és a Szent Mihány templomot. Gyönyörű kilátásban volt részünk a Fellegvárról, ahova jó sok lépcső vezetett. Megkoszorúztuk Vasváry Pál emlékművét Körösfőn, ugyanitt egy régi zsindelytetős református templomot láthattunk. Ezek után estére a torockói szállásra mentünk, ahol meleg étellel vártak minket.

Másnap a tordai sóbányát látogattuk meg, ahol az alsó szint tetszett, itt sok szórakozási lehetőség volt: óriáskerék, játszótér. Lenyűgöző volt az egész látvány, az a sok lámpa, hogy minden ki volt világítva. Szintén ezen a napon látogattuk meg a Tordai-hasadékot, ahol nagyon kellett vigyáznunk magunkra, és egymásra, mert veszélyes helyeken jártunk.

Nekem ez tetszett a legjobban, mert magasan voltunk és szép volt, mellettünk egy patak csobog. Estére érkeztünk Csíkkozmásra a Tulipán panzióba, ahol finom vacsora várt minket. A vacsora után jó lett volna valamilyen közös program és játék a többiekkel, de erre sajnos nem volt lehetőség.

Harmadik napon a Gyilkos-tavat és a Békás-szorost látogattuk meg, ahol még havazott is. Sajnos a Hargitára nem mehettünk fel, mert nagy hó hullott és nem volt eltakarítva, ráadásul az utat felbontották és lezárták. Helyette végigjártuk a Szeltersz völgyét, ahol "bórvízforrást" és rozsdás patakot láthattunk. Megálltunk a Csíksomlyói búcsú helyszínén is. Este visszatértünk a szállásra, Csíkkozmásra. Ez az este jobban telt, mert a többiekkel sokat szórakoztunk.

Csütörtök reggel meglátogattuk a helyi diákokat, a Csíkkozmási Dr. Boga Alajos Általános Iskolát. Közös órán vettünk részt a helyi hetedik osztályosokkal, megemlékeztünk és megkoszorúztuk Dr. Boga Alajos emléktábláját. Sokat beszélgettünk, ismerkedtünk az ottani hetedikesekkel.

Következő programunk a Szent Anna-tó volt. A második kedvenc helyem ez lett, mert hirtelen látványos volt, az egész tavat jól be lehetett látni. Az éjszakát Torockói szállásunkon töltöttük, ahol volt alkalmunk átbeszélni az eddigi élményeinket.

Utolsó napunk már a hazautazásról szólt, de útközben még sok érdekes helyen álltunk meg: Nagyenyeden, Vajdahunyadon a Hunyadi várnál, Déván és Aradon. Sokaknak a Vajdahunyadi vár volt a legérdekesebb. Egy monumentális épület, korhűen berendezve. A királyi lakosztályban igazi udvari muzsikus teremtett középkori hangulatot a zenéjével.

A Dévai várhoz vezető utat gyalog tettük meg, itt szintén veszélyes helyeken jártunk, nagyon kellett vigyáznunk. Lefele már felvonóval mentünk, sokaknak ez is örök élmény marad.

Utolsó megállónk Arad volt, ahol egy hamburger után a 13 vértanú emlékművét kerestük meg. Itt koszorúzással és főhajtással emlékeztünk az aradi vértanúkra.

Felejthetetlen élményekben volt részünk az öt nap alatt, fájó szívvel váltunk meg Erdélytől.

 2016 Június.

Június végén a "Határtalanul" pályázat sikerének köszönhetően a hetedik évfolyam öt napot töltött Erdélyben.

Rizmayer Klaudia, 7. osztályos tanuló beszámolója:

Ez idő alatt rengeteg csodálatos helyet és történelmi emléket látogattunk meg. Ilyen volt rögtön az első napon a nagyváradi bazilika, a Bethlen és a Petőfi szobor, vagy szálláshelyünkön, Torockón a Székely szikla.

Másnap következett a Tordai-hasadék és a Tordai sóbánya, majd az esti szállás, a Csíkkozmási Tulipán Panzió. Ezután következett a Madaras Hargita, a megye északkeleti részén lévő Gyilkos tó és a Békás szoros megtekintése.

A tájak gyönyörűek, a székely emberek pedig hihetetlenül kedvesek és vendégszeretőek. Látogatást tettünk a testvériskolánkban is, a Dr. Boga Alajos Általános Iskolában, ahol egy egész délelőttöt töltöttünk el. Itt jót játszottunk az ottani diáktársainkkal és a tanáraikkal. Ezt követte a Nyergestető, majd a Szent Anna-tó, az utolsó szálláshelyen Szovátán pedig a Medve-tó.

Legvégül Kolozsváron megnéztük a Mátyás király emlékművet. Az egész kirándulás csodálatos és igazán tanulságos volt, még a két osztályt is közelebb hozta egymáshoz. Köszönöm, hogy ott lehettem.

    2015 Június.

A nyáregyházi Nyáry Pál Általános Iskola 2014-ben az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott "Határtalanul" pályázat keretében 912.400 Ft támogatást nyert a hetedik osztályos diákok Erdélyi tanulmányi kirándulására. Kirándulásunkat Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzata további 400.000 Ft-tal támogatta.

A kirándulásra 2015. június 1-5 között került sor. Diákjaink nagy izgalommal várták az indulás időpontját. Első állomásunk Nagyvárad volt, ahol megtekintettük a Püspöki palotát, a Petőfi szobrot és a várat. Körösfőnél zsindelyfedéses templomot láttunk, és megkoszorúztuk Vasváry Pál emlékoszlopát. Délután a Tordai hasadékot látogattuk meg és estére érkeztünk meg a torockói szállásunkra.

Másnap a tordai sóbányában sétáltunk, ahol hihetetlen látványban volt részünk, és ízelítőt kaptunk a bánya sós és hűvös levegőjéből is. Marosvásárhelyen rövid sétát tettünk a központban, majd meglátogattuk a Kultúrpalotát. Szovátán megtekintettük a Medve tavat és a környékbeli sódombokat. Estére érkeztünk meg Csíkkozmásra, a szállásunkra.

Harmadik napunkon eljutottunk a Gyilkos-tóhoz és a Békás-szoroshoz. Mindnyájunkat lenyűgözött a természet ereje és alkotása. Megtekintettük még a Gyergyószárhegyi kastélyt.

Negyedi napon, június 4-én a Nemzeti Összetartozás Napján a csíkkozmási Dr. Boga Alajos Általános Iskola 7. osztályos diákjaival találkoztunk. Rendhagyó történelem órán vettünk részt, ahol megismerkedhettünk Csíkkozmás és a székelyek történelmével, hagyományaival. Az ottani iskolai életről is sok mindent megtudtunk. Iskolai látogatásunk egy közös sportprogrammal ért véget, ami még a tanári kart is megmozgatta. Élménydús és tanulságos találkozó volt, már harmadik éve tartjuk a kapcsolatot az iskolával. Kis pihenő után a Szent Anna-tó látványát csodálhattuk meg, majd Csíksomlyón néztük meg a Csíksomlyói kegytemplomot és a búcsú helyszíneit.

Utolsó napunk már a hazaút jegyében telt, de sok látnivaló várt még ránk. Megálltunk Székelyudvarhelyen az Emlékezés Parkjánál, majd Fehéregyházán, a Petőfi múzeumnál. Itt megkoszorúztuk az 1848-as hősök sírját és megemlékeztünk róluk. Következő megállónk Segesvár volt, megnéztük a belvárost és a toronymúzeumot.

Erdélyi utunk utolsó állomása Kolozsvár volt, ahol láthattuk Mátyás király szülőházát és monumentális szobrát.

Köszönjük ezt a tartalmas és tanulságos kirándulást mindazoknak, akik lehetővé tették. Egy életre szóló élményt jelentett ez mindnyájunknak.

Benkő Zoltán és Monori Rita